Leírás: | A digitális rajzolgatás iránt érdeklődő, gyakorolni vágyó műkedvelőként témageneráló vezérfonalként a klasszikus fantasy lényeket, teremtményeket választottam: próbálok mindegyikükről készíteni egy-egy zsánerképet. Mivel a téma hajlamos giccsbe fordulni, igyekszem egy kis humorral vizezni azt, gondolván, hogy az majd mennyire jó lesz... Aktuális alanyunk: a sárkány. Miután megszületett a gondolat, hogy nézzük meg, mit is csinál egy kakukkfióka egy sárkányfészekben, a képpel magával igen nehezen boldogultam. Pár sarokkő: - Kompozíció : Ez született meg a legnehezebben. Adott egy kakukk és egy sárkány, valamint egy elég nagy méretkülönbség. Sok változat után végül arra jutottam, hogy az „anyukának” csak a szeme fog látszódni, így ábrázolhatóak lesznek együtt is (és remélhetőleg így hátteret is megoldom, juhú). Bekerült továbbá még pár sárkányfióka is, amik azért vélhetőleg segítik az érthetőséget is. - Kakukk: Először egy valósághűbb példány futott, de menet közben arra jutottam, jobb lesz egy karikatúraszerű. - Színek: Induláskor úgy képzeltem, hogy a kép alapvetően zöldes árnyalatú lesz, a szem pedig valami vörösessárga. Végül csak a szem maradt színes. A kép már így is eléggé túl van tolva, remélhetőleg eggyel kevesebb színnel jobb lesz (plusz ezt a döntést az is segíthette, hogy a kép fekete-fehérben készült, én meg hát lusta vagyok színezni…) Észrevételeket szívesen veszek! |
Dátum: | 2014.08.04. 03:54 |
Értékelés: | 4.60 (5 Szavazás) |
Alkotó: | Buzassy.Tamas |
Kulcsszavak: | Fantasy |